Stressz

Ki ne ismerné ezt a kifejezést, ami negatív oldaláról vált közismertté? Divatos szóval élve korunk népbetegsége. Eléggé elcsépelt, mégis meghatározó fogalom. Amire nem tudjuk a választ, már egyből rá is vágjuk: – Ó, biztos a stressztől van!
Ezzel már megyünk is tovább, újabbakat és újabbakat begyűjtve ebből az unalmasan titokzatos, mégis mindenhová begyűrűző gyűjtőfogalomból.
Bekúszik a tudatunk legmélyebb zugaiba – tudatalattinkba – és észrevétlen erőként hatja át a mindennapjainkat. Tőlünk független, önálló életet élve.

A gond akkor jelenik meg, ha a kezeletlen, feldolgozatlan stresszeink, traumatikus emlékeink már testi szinten manifesztálódnak. (Hiszen sokszor még észrevenni sincs időnk, hogy valami nincs rendjén.)
Ekkor már nem megyünk el mellette szó nélkül. Ez félelemmel tölt el, fáj is, megzavarja a napi rutint, “megállj”-t parancsol. De nem állhatunk le, nincs idő magunkkal is foglalkozni.
Testünk, egy rendkívüli intelligenciával megáldott csoda, amire sokszor csak akkor figyelünk fel, ha a fájdalom, az egyensúlyzavar, a betegség nyelvén kommunikál velünk.
Például amikor:
 csökken az immunrendszerünk működése
 gyomor- és bélbetegségünk van
 merevedési zavar esetén
 különböző allergiás megbetegedéseknél
 alvászavar esetében
 meddőségnél, nőgyógyászati panaszoknál
 hangulatingadozás kapcsán
 izomfájdalmak, ízületi elváltozások során
 beszédhiba esetében pl. dadogás
 szív-és érrendszeri betegségek fennállása során
 tanulási zavarnál
 önértékelési problémák jelentkezésekor…
A stresszorok a stresszt kiváltó tényezők összessége.
A stressz fogalma: A szervezet nem specifikus válasza az ingerekre. Mai értelemben a folyamatos feszültég állapotát vagy a tartós idegességet jelenti, melynek tartós fennállása egészségkárosodást is eredményezhet, mert csökkenti a szervezet ellenálló képességét.
Szorongásban, haragban és agresszióban, fásultságban és depresszióban megnyilvánuló állapot.
Selye János volt, aki elsőként foglalkozott a stresszel, mint meglévő jelenséggel. Ő volt a legnagyobb stressz kutató. Így fogalmazott:
„NEM A STRESSZ ÖLI MEG AZ EMBERT, HANEM AZ, AHOGYAN ARRA REAGÁL!”
Ez azt jelenti, hogy nem a külvilág van befolyással a reakciónkra, hanem az, hogy miként reagálunk rá a személyes tapasztalatunk alapján. Hiszen ugyanaz a stresszt kiváltó tényező (stresszor) másfajta reakciót eredményez két eltérő tapasztalattal rendelkező embernél.
Például, van, akit zavar a zaj, nem tud mellette olvasni, és van, aki mellett szólhat egyszerre rádió, tévé, mégis el tud merülni a történetben.
Akadnak olyanok, akik nagyon hamar “felkapják a vizet”, másoknál ugyanabból az okból kifolyólag ez később, vagy egyáltalán be sem következik.
Kineziológiával az izomtesztelés révén be tudjuk azonosítani azokat az eseményeket, amelyek a negatív tapasztalatokat eredményezték életünk során.
A szervezetben végbemenő változások:
 a pulzusszám megemelkedik
 nő a vérnyomás
 nő a vércukorszint
 a szív, a tüdő és a vázizomzat vérellátása fokozódik
 kitágul a pupilla
 fokozódik a verejtékezés
 csökken a vese kiválasztó szerepe
Ezek a fiziológiás változások azért történnek meg, hogy sikeresen tudjon alkalmazkodni az azonnali cselekvést igénylő stresszhelyzetekhez.
Maga a fogalom az 1930-as években, hosszas kutatás, pontosítás után látott napvilágot.

A stressznek két alapvető típusát különböztette meg:
 a pozitív stressz: az eustressz
 a negatív stressz: a distressz
A distressz fogalma:
A kellemetlen és káros stresszek összefoglaló neve, melyek károsító hatása már az életfunkciókban is megmutatkozik. Kimerültség, energiahiány válik fő jellemzővé. Kifejezetten egészségkárosító hatása van.
Az eustressz fogalma:
Rövid távú, energiafokozó pozitív motiváló tényező. Javítja a teljesítményt, lelkesít. A stressz arany középútjának is nevezik, mert a túl magas vagy a túl alacsony stressz-szint egyaránt csökkentheti a teljesítményünket, viszont ez a közepes kifejezetten inspiráló, sikerorientáltságot eredményező. Ilyekor mondják, hogy valaki csúcsteljesítményt tud produkálni.
Ha pontosítani szeretnék, akkor azt kell, hogy mondjam, amit mi a hétköznapi életben stressznek hívunk, az valójában distressz.

Most következzen egy részlet Selye János Stressz distressz nélkül című könyvéből:
„A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. A meghatározás megértéséhez meg kell magyarázni, hogy mit tekintünk nem specifikusnak.
Minden fajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus.
A hidegtől vacogunk, hogy több hőt termeljünk, és a bőrben futó erek összehúzódnak, hogy csökkenjen a test felületéről távozó hő mennyisége.
Meleg hatására izzadunk, mivel a verejték párolgása a bőr felszínén hűti a testet. Ha túl sok cukrot eszünk és a vér cukortartalma a normális szint fölé emelkedik, akkor a cukor egy részét a szervezet kiválasztja, a maradékot elégeti, ezáltal a vércukor a normális szintre tér vissza.
Jelentős izommunka — például néhány emelet gyors megmászása — fokozott igényt támaszt az izomzattal, a szívvel és a keringéssel szemben.
Az izmoknak a szokatlan munka teljesítéséhez több energiára van szükségük, ezért a szív gyorsabban és erősebben lüktet, a vérnyomás emelkedik, és az erek kitágulnak, hogy fokozódjék az izmok vérellátása.
Minden gyógyszernek és hormonnak vannak specifikus hatásai:
A vizelethajtó szerek serkentik a vizelet kiválasztást, az adrenalin nevű hormon gyorsítja a szívverést és emeli a vérnyomást, egyúttal emeli a vércukor szintjét, az inzulin nevű hormon pedig csökkenti a vércukrot.
Függetlenül attól, hogy milyen természetű szervi változást okoz, valamennyi szernek van egy közös tulajdonsága: alkalmazkodást, átrendezést követel a szervezettől.
Ez nem specifikus követelmény; a feladat maga az alkalmazkodás, függetlenül a bonyodalom természetétől. Más szóval, az említett hatások a specifikus következményeken túl, nem specifikus módon növelik az alkalmazkodási reakciók iránti szükségletet, ezáltal az egyensúlyi állapot helyreállítását.
A stressz lényege tehát e működések iránti nem specifikus igény. A stressz-előidéző hatás vagy stresszor aktivitás szempontjából mindegy, hogy az a dolog vagy helyzet, amellyel szemben állunk kellemes-e vagy kellemetlen; csupán az számít, hogy milyen mérvű az újraalkalmazkodás iránti szükséglet.
Annak az anyának, akivel váratlanul közlik, hogy fia elesett a csatában, a hír rettenetes lelki megrázkódtatást jelent; ha pedig évekkel később kiderül, hogy a hír hamis volt, és fia váratlanul beállít épségben és egészségben, akkor rendkívüli örömet érez. A két esemény – bánat és öröm — specifikus következményei teljesen eltérőek, sőt ellentétesek, stresszorhatásuk – az új helyzethez való alkalmazkodás nem specifikus igénye — mégis azonos lehet.
Nehéz megérteni, hogy annyira különböző dolgok, mint hideg, meleg, gyógyszerek, hormonok, bánat és öröm hogyan idézhetnek elő azonos biokémiai reakciókat a szervezetben. Mindazonáltal ez a való igazság és megbízható biokémiai vizsgálatokkal mennyiségileg kimutatható. hogy bizonyos reakciók egyértelműen nem specifikusak, és ezek bármilyen természetű igénybevételnél jelentkeznek.